2010. február 18., csütörtök

Iba vitéz vára az ibafai Pipamúzeumban
















Ibafa- Pipamúzeum
2008. évtől látható az Ibafai vár makettje a település Pipamúzeumában.
































































Ibafa vára

Az ibafai Pincehát várának létezése sokáig kétséges volt. Bár, 1954-ben a műemlékek között is szerepelt, neves szakemberek, régészek, történészek, helytörténet-kutatók nyilatkoztak róla különféleképpen.

2002-ben régészekből, geológusokból és természetvédő szakemberekből álló csoport, kinyilvánította, hogy a helyszínen látható jelenségek mesterségesek, emberi beavatkozás következményei; így minden valószínűség szerint, egy több országos párhuzammal rendelkező Árpádkori kisvár Ibafa vára, mely jól illik a térség többi kisvárának rendszerébe.

A vár a fennsík egyik előreugró dombnyúlványán helyezkedik el, három oldalról védett magaslaton. A keskeny tetőn, ha végighaladunk, a „pincelyukak” jelzik megbízhatóan a helyszínt. A várbelső előtt egy jelentékeny beszakadás jelentkezik nyugat felé, majd következik a teraszokkal körülvett központi púp. A keleti oldalon a terasz megszakad, de a déli és északi oldalon ugyanazon a szinten folytatódik. A központi magaslaton egy lakótorony helyezkedhetett el (fa épületek kő lábazattal), előtte egy kisebb kaputorony, felvonóhíddal. A híd déli előterében elővárral számolhatunk. A védelem a három oldalról meredek tető peremén kiképzett palánkkal képzelhető el.

A középpontban mély kút, vagy ciszterna lehetett, továbbá a kis hely miatt a vár alatt földalatti tárolókat alakítottak ki, ami a nyugati oldalból nyíló, azóta beszakadt pincebejáraton keresztül volt megközelíthető.

A község híres Pipamúzeumában látható a vár makettje is. Ugyanitt kaphatunk útbaigazítást a vár megközelíthetőségét illetően.

A XII-XIII. században épülhetett, Iba vitéz vára. Egyik híres hadnagya lehetett az Okor-Alma folyók közt élő vátyi székelységnek és talán András királyunk oldalán megjárta a Szentföldet, ahol kiváló érdemeket szerezve, nyerhette adományként a helységet. Később róla nevezték el Ibafalvát.

Iba vitéz építhette a kis váracskát, e méltó sasfészket.

A lőfegyverek elterjedésével már nehezen védhető váracskát legtovább a XV. század végéig használhatták.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése